5. fejezet

Hamar eljött a reggel. Hiei, Kurama és Luna a kanapén elnyúlva aludtak. Vagyis az elhelyezkedés: A három személyes kanapénak a jobb oldalán, egyik lábát feltéve, másikat lelógatva feküdt Hiei, a bal oldalon, fejét lefelé lógatva, lábát a hátrésznek támasztva aludt Kurama, Luna pedig Hiei feltett lábát használta párnának, az ő lába pedig Kurama mellkasán volt, egyik kezét pedig lelógatta. Elég érdekes volt. Ha valaki látta volna őket, tisztán ki tudta volna venni, hogy egész éjjel fent voltak. Elsőként Hiei ébredt fel. A lábán alvó Lunára nézett majd mosolyogva lehunyta a szemeit ismét. Majd hirtelen kinyitotta és meglepett szemekkel meredt a lányra. Utána, hogy megnyugodjon, visszadőlt és sóhajtozott. Következőnek Kurama ébredt fel, és egyszere megérezte, hogy fáj a feje és hogy valami a mellkasára nehezedik.

- Ah, a fejembe szállt a vér... - suttogta.

Lassan Luna is kinyitotta szemeit, majd erősen belemarkolva Hiei lábába feltolta magát. Másik kezével megtörölte szemét és körülnézett.

- Luna...elengednéd a lábam? Kicsit erősen fogod...

- Oh, jah, bocsika...

Gyorsan elkapta a kezét és kissé zavarba jőve felállt. Kurama felült, és megtapogatta fájós fejét.

- Nem kellett volna fejjel lefelé elaludnod - jegyezte meg Hiei.

- Jókor szólsz...

Kurama feje tiszta vörös volt, de kivételesen nem a zavarba jövetel miatt, hanem azért, mert vagy 5 órán keresztül fejjel lefelé aludt.

- Hozok egy kávét. Ti kértek valamit?

- Igen! Kávét, duplán, két cukorral... - mondta Kurama.

- Nekem egy erős feketét...cukor nélkül, édesítővel...

- Hozom...

Kurama a hátára feküdt, mert iszonyúan hasogatott a feje. Hiei felállt és a a konyhaajtó keretének dőlve figyelte Lunát, aki sürgött-forgott a konyhában. Pedig csak három kávét kellett elkészítenie.

- Kurama jól elpakolt mindent...- morogta.

- Rossz szokása - jegyezte meg Hiei.

Luna ijedtében elejtette az egyik bögrét. Szerencsére Hiei elég gyors volt, és időben elkapta. Háttal a földön feküdt, bal kezében a csésze, és felfelé nézett.

- Huhh...máskor ne ijessz rám, ha kérhetem.

Hiei elmosolyodott, majd felnyújtotta a csészét. Luna visszamosolygott és elvette tőle azt, majd kezet nyújtott, hogy felsegítse. Hiei megragadta a csuklóját, majd Luna felhúzta őt.

- Kösz...

- Nincs mit...

- Tessék a kávéd - adta oda neki.

- Köszönöm...

Hiei belekortyolt a kávéba, majd leült a konyhaasztal melletti székre.

- Remélem nem baj, ha maradok.

- Engem nem zavarsz...más meg nincs...azt hiszem Kuramának viszek egy aszpirint is...

Kinyitotta az egyik magasabban lévő polc ajtaját, majd felsóhajtott.

- Mindig a legfelső polcra kell mindent pakolnia...- morogta.

Kinyújtózkodott, de nem érte el. Lábujjhegyre állt, de még így se.

- Höhh, és még az én magaságommal gúnyolódsz - jegyezte meg Hiei, ahogy látta a nyújtózkodó Lunát.

Luna óvatosan oldalba lökte Hieit, hogy jelezze, fogja be. Persze közben mosolygott.

- Inkább segítenél.

- Hogyan? Én még nálad is alacsonyabb vagyok!

- Tarts bakot!

- Mi van???

- Jól hallottad!

Hiei felsóhajtott, majd letérdet, kezeit összekulcsolta, és hagyta, hogy Luna rálépjen. Addig minden jól ment, amíg a gyógyszerért nyúlt, de amikor levette, túl nagy lendületet vett, így Hieire esett.

- Ah...mintha csak a múltba mentünk volna vissza...- nyögte Hiei.

- Hát igen...

- Leszállsz rólam, vagy még szeretnél rajtam maradni?

Luna elfordította a fejét, hogy lássa Hieit.

- Nem is tudom...éjjel kibírtam a térdednek dőlve. Olyan jó helyem van most is!

- Az lehet...de engem nyomsz...főleg a...tudod mim...

Luna mosolyogva bólintott, majd Hiei arcát megpuszilva felállt.

- Na, jól van...de legközelebb egy ilyen kis gyenge okkal nem szedsz le magadról! - nevette Luna, majd megragadta Hiei karját, és felhúzta. Viszont túlbecsülte Hiei súlyát, ezért magára rántotta.

- Ah... ez nem a mi napunk...

- Hát nem...de most te nyomsz agyon engem...

- Nah, hát most láthatod, mit éreztem én az előbb!

- Oké, oké értem, csak szállj le rólam! Én is felálltam! És ha Kurama bejön, és így lát meg minket, ilyen félreérthető helyzetben?

Hiei kinézett a nappaliban, ahol Kurama mélyen aludt.

- Alszik. Egy ideig még nem fog bejönni...

- De akkor is szállj le rólam!

- És ha nem, akkor mi lesz?

- Szólok, hogy az egyik kezem a te mellkasodhoz szorult, így akár simán lángba boríthatnám a pólódat. Megjegyezném, hogy remekül áll, és nem szívesen teszem tönkre. De ha egy kicsit is lejjebb húzom a kezem, akkor eléggé meleg helyzetben fogod magadat érezni...

- Na jó...felállok rólad...

- Na végre...

- Majd tíz perc múlva...- tette hozzá Hiei.

Luna kissé morcos képet vágott, majd nagynehezen kihúzta Hiei alól a kezét és a saját feje mögött összekulcsolta.

- Biztos nem akarsz felállni? - kérdezte sunyin vigyorogva.

- Egy ideig még nem.

- Hát jó...te akartad...

Luna mosolya még nagyobb lett, majd egy hatalmas sóhajtás után azt mondta:

- Hiei, neked napról napra egyre kisebb lesz a...

- Jó-jó! Felállok! Felállok! Csak ne folytasd tovább!

Gyorsan felpattant és sértődötten visszaült a székre. Luna mosolyogva felállt, majd Hiei elé guggolt.

- Ez mindig bejön...

Hiei még mindig morcos képet vágott, de magában elmosolyodott.

- Sajnálom...nem akartalak megsérteni...

- Nem sértődtem meg...vissza is tudnák vágni...de én törődök mások...na jó, a te érzéseiddel...veled ellentétben...

Luna elérzékenyülve és ragyogó szemekkel nézett Hieire. Hiei ettől valamiért zavarba jött ezért kissé elpirulva elfordította a fejét.

- Hiei...- mondta halkan Luna.

A fiú odafordult.

- Én...tényleg...sajnálom, de máshogy nem tudtalak...rávenni, hogy leszállj rólam...de nem gondoltam volna, hogy te törődsz az én érzéseimmel is...sajnálom...

Közelebb hajolt Hieihez, aki ettől még vörösebb lett.

- Ugye...most...nem...arra...készülsz...amire...gondolok...? - dadogta.

Luna nem szólt semmit, csak lehunyta szemeit és megcsókolta Hieit...

...illetve...megcsókolta volna, de a srác felállt, és odébbment.

- Ööö...én...most...azt hiszem megyek és megnézem mi van Kuramával...- nyögte majd kiment.

Luna kicsit szomorú volt, hogy Hiei egyedül hagyta. Felült a székre és elgondolkodott.

~ Hiei...még mindig félénk vagy, ha szerelemről van szó...~ hátradőlt. ~ A fenébe is, miért nem bírja felválalni az érzéseit? Olyan nagy gond lenne?

Kinézett a fiúra, aki épp befelé bámult rá. Luna rámosolygott, majd amitől a fiú megint elpirult.